|
A kereskedelem felgyorsult koncentrációja túlnyomórészt a legkisebb, 50 négyzetméteres és kisebb boltokat érinti; azokból 1100-zal kevesebb működött december végén, mint egy évvel korábban. Év közben ugyan sok új boltot nyitottak, de jóval többet zártak be. Ugyanis a vásárlók boltválasztásában fő szemponttá vált, hogy szeretnének egy boltban megtalálni mindent, amire szükségük van. Keresik a nagy eladóterű üzleteket, amelyek láncai továbbra is terjeszkednek, és hálózataikat átlagosan 10 százalékkal bővítették múlt évben.
A boltszám legnagyobb mértékben a diszkont csatornában emelkedett, utána a hipermarket következik, valamint a szupermarket. Így múlt év végén 566 diszkont, 137 hipermarket és 417 szupermarket várt vevőre; ez összesen 1 119, szemben az egy évvel korábbi 1 016-tal. Ebből a szempontból fontos, hogy a Spar megkezdte a 177 Plus diszkont átalakítását szupermarketté. Ennek következtében várható, hogy jelentősen átrendeződnek a piaci pozíciók.
A hagyományos kiskereskedelemben az 50 négyzetméteres és kisebb boltok száma 9 százalékkal, 11 390-re csökkent. Ennél jóval kisebb a negatív arány az 51-200 négyzetméteres szegmensben, ahol a boltszám 6 590 lett. A 201-400 négyzetméteres szegmens is kisebb lett, és 805 egységet számlál.
A 2 532 vegyiáru szaküzlet azt jelenti, hogy itt a boltszám 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A negatív tendencia azonban csak Budapesten, Pest megyében és Dunántúlon érvényesült. A keleti régiókban ugyanis növekedett a boltszám.
Az élelmiszer-kiskereskedelemben egyes kategóriáknál érzékelhető szerepet játszó patikák és benzinkút shopok is terjeszkednek: Előbbiek száma 15 százalékkal, 2 520-ra, utóbbiaké 14 százalékkal, 1 360-ra nőtt, egyik évről a másikra.
A Nielsen átfogó felmérést végzett el tavaly: 250 megbízott munkatársunk három hónap alatt ellátogatott 83 ezer üzletbe, hogy a helyszínen kapjon képet a teljes hazai bolthálózatról. Rögzítették minden egyes üzletnél annak címe és telefonszáma mellett többek között alapterületét, alkalmazottainak, illetve pénztárgépeinek számát, a forgalmazott termékköröket, becsült forgalmát és a hagyományos boltoknál azt is, hogy valamely beszerzési társulás tagja-e.
A láncok terjeszkedésével növekvő boltszám erősen befolyásolja a különböző kiskereskedelmi csatornák forgalmának növekedését is. Amíg a Nielsen által mért 90 élelmiszer kategória kiskereskedelmi forgalma értékben átlagosan 7 százalékkal emelkedett 2007 december-2008 novemberben, addig a szupermarket eladásai 15, a diszkonté 12, hipermarketé pedig 9 százalékkal bővültek. Ugyanakkor a hazai láncoknál plusz 3, az önálló üzleteknél 5 százalék mínuszt regisztrált a Nielsen. Ez azt mutatja, hogy a vásárlók lakóhely közeli beszerzéseiknél is mind nagyobb arányban részesítik előnyben a nagy eladóterű bolttípusokat.
A Nielsen által mért 60 háztartási vegyiáru és kozmetikum kategóriánál is szembetűnik, hogy a növekvő boltszám összefügg a nagyobb forgalommal. Amíg a termékcsoport kiskereskedelmi eladásai országosan 3 százalékkal emelkedtek, addig a drogéria csatorna plusz 12-t ért el. Ezt azonban a láncok az előző évinél 49-cel több üzlettel érték el: A dm 30, Müller 16, Schlecker 3 egységgel bővítette hálózatát tavaly. Így a drogériák száma 466-ra nőtt.
A vegyiáru és kozmetikum bolti forgalmából két lakóhely közeli csatorna, a szupermarket és a diszkont 8-8 százalék pluszt ért el, és szintén az átlag fölött fejlődött.
##
Táblázat. Az általános élelmiszerüzletek száma, az eladótér nagysága szerinti csoportosításban, Magyarországon. A jobb szélső oszlopban a változás látható 2008-ban, 2007-hez képest. Százalékban.
Boltméret |
1999 |
2001 |
2004 |
2005 |
2006 |
2007 |
2008 |
2500 nm felett |
24 |
45 |
77 |
92 |
109 |
123 |
137 |
401-2500 nm |
657 |
671 |
753 |
814 |
868 |
941 |
1 007 |
201-400 nm |
919 |
903 |
879 |
851 |
852 |
854 |
805 |
51-200 nm |
5 777 |
6 276 |
6 936 |
6 914 |
6 894 |
6 888 |
6 593 |
50 nm alatt |
17 859 |
17 575 |
15 310 |
14 415 |
13 237 |
12 533 |
11 393 |
Összesen |
25 236 |
25 470 |
23 995 |
23 086 |
21 959 |
21 339 |
19 935 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat
Táblázat. A Nielsen által mért 90 féle élelmiszer értékben mért kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok részesedése. Százalékban.
Bolttípus |
2007 február-
2008 január
|
2008 február-
2009 január
|
Hipermarket |
30 |
30 |
Szupermarket |
10 |
11 |
Hazai lánc |
28 |
27 |
Diszkont |
19 |
20 |
Önálló bolt |
13 |
12 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat
Táblázat. A Nielsen által mért 60 féle háztartási vegyiáru és kozmetikum értékben mért kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok részesedése. Százalékban.
Bolttípus |
2007 |
2008 |
Hipermarket |
39 |
38 |
Szupermarket |
5 |
5 |
Hazai lánc |
15 |
14 |
Diszkont |
11 |
11 |
Önálló bolt |
5 |
5 |
Vegyiáru szaküzlet |
24 |
26 |
Patika |
1 |
1 |
Forrás: Nielsen piackutató vállalat
###
Módszertan:
Az adatokat Magyarország vezető piackutató vállalata, a Nielsen tárta fel. Három hónapon keresztül 250 megbízott munkatársunk 83 ezer helyszínen felmérte a teljes hazai bolthálózatot. Rögzítették minden egyes üzletnél címe és telefonszáma mellett többek között alapterületét, alkalmazottainak, illetve pénztárgépeinek számát, a forgalmazott termékköröket, becsült forgalmát és a hagyományos boltoknál azt is, hogy valamely beszerzési társulás tagja-e. Azúgynevezett full cenzus adatbázisát feldolgoztuk, ésaz elérhető.
Röviden a The Nielsen Company-ról
A The Nielsen Company globális információs és média vállalat, vezető piaci pozíciókban a marketing információ területén (ACNielsen), a médiainformáció (Nielsen Media Research), online kutatás (NetRatings és BuzzMetrics), mobil mérés, kereskedelmi kiállítások és üzleti kiadványok ágazatában (Billboard, The Hollywood Reporter, Adweek). A magánszemélyek tulajdonában levő cég a világ több mint 100 országában működtet irodát. Székhelye New Yorkban (USA) található. További információkért kérjük, látogasson el honlapunkra: www.nielsen.com
Vissza a tetejére
|